A hosszú csend után itt a folytatása a történetnek, vagy a kezdete. El sem tudjátok képzelni mennyi tipródásom volt ebben a témában. Írtam és átírtam, végül úgy döntöttem, hogy lesz amilyen lesz. Ti, akik olvassátok, majd eldöntitek ezt a dilemmámat. Igyekeztem beleírni minden foltos és más irányú tapasztalatomat. Olvassátok és tanuljatok belőle.
Ismerős mindenkinek az az érzés, amikor nagyon várunk valamit. Annyira készülünk és olyan izgatottak vagyunk, hogy alig alszunk. Velem sem történt ez másképp. 2015. december 31-én engem nemcsak a szilveszteri készülődés és forgatag tartott ébren. Foglalkoztatott az a gondolat, hogy holnaptól elkezdődik valami új és izgalmas, rejtelmes utazás egy olyan területen, ahol eddig még nem jártam. Számos gondolat cikázott az agyam minden egyes részében.
Pár óra alvás után izgatottan ültem le a számítógép elé, hogy elolvassam az e-mailek között ott lapuló várva-várt levélkémet. Pontosan már nem emlékszem, mire is számítottam, de biztosan nem arra, amit a képernyőn láttam. Arra a bizonyos „elsőre” mindenki emlékszik bármi is legyen az. Valósággal beégett a retinámba, így pontosan le tudom nektek írni. Olyan szemtelenül egyszerű volt. A leírás szerint 3 csíkot kellett összevarrni és a 3 csík 3 féle színárnyalatot takart. Azért lássuk be ez valóban nem igényelt valami nagy szaktudást. Én egy sokkal bonyolultabb dologra számítottam. De nézzük csak ennek a pozitívabb oldalát. Gyorsan kész van és még órákat sem kell turkálnom abban a bizonyos fecnis zsákomban. Ekkor még úgy gondoltam, hogy a takaró sötét keretéhez megvan a megfelelő mennyiségű és színárnyalatú anyagom.
Szóval gyorsan elkészültem az első blokkocskámmal. Annak rendje és módja szerint szépen beletettem egy nagy dobozba, amit külön erre a célra ürítettem ki. Ide kezdtem gyűjtögetni a megvarrt mintákat. Szegénykém ott árválkodott egyedül abban a hihetetlenül nagynak tűnő dobozban. A látványán elmosolyodtam, és gondolatban megnyugtattam, hogy nem lesz olyan sokáig egyedül. Holnap lesz társa is, és akkor már ketten fognak várakozni.
Az első pár hét rutinosan egyszerű varrásokkal telt el. Minden ment simán, így szépen szaporodtak az összevarrásra váró darabok. Ahogyan haladtunk előre az időben, egyre bonyolultabb és bonyolultabb minták követték egymást és ezzel arányosan egyre kisebbek is lettek. Némelyik kiszabott darab összevarrás után alig volt nagyobb, mint egy 100 ft-os érme. Néha már úgy éreztem magam, mint egy műtős orvos. Előkerült a csipesz, és a legkisebb helyen a legkisebb darabok „összegyógyítását” kellett megoldanom.
Ezzel egy időben az is kiderült, hogy nagyon pontosan kell varrni. A megadott 3,5 inch bevarrás előtti kész blokk mérete nem lehet sem több, sem kevesebb. Ez néha az őrületbe tudott kergetni. Viszont nem volt más választás, így kellett varrni. Ha ezt nem sikerült teljesíteni, akkor jött a bontás, újra varrás és ha szükség volt rá akkor ezek egymás utáni ismételgetése. Sajnos volt olyan nap, amikor ténylegesen jó pár óra hosszat sikerült bontással és varrással tölteni. Bizony, bizony, mert ahogyan bonyolódtak a varrások úgy növekedett meg a ráfordított idő mennyisége.
Így telt el az első pár hónap. Ezek a megvarrt minták a belső sötét keretet foglalták magukba. Mi lesz itt még?! Hogyan is fog majd kinézni az összevarrt takaró?
Megtudhatod a következő bejegyzésből. 🙂