Az első két hónap alatt mindennapos szokásommá vált a varrás. Szinte észrevétlenül beépült az életembe. Megnyitni az e-maileket, majd belevágni az körkésemet és a varrógépem tűjét az anyagba. Kiborítani a rongyosomat és számba venni minden kis darabot, vajon mikor kerül rá a sor. Azonban egy idő után rá kellett jönnöm arra, hogy az eredeti tervem, mely szerint a maradék anyagokat fogom felhasználni, szertefoszlott. Mielőtt ennek a valódi okát megosztanám veletek, kénytelen vagyok némi technikai információval (remélem nem) untatni Benneteket. Ez szükséges ahhoz, hogy az is megértse az itt leírtakat, aki nem varrta meg ezt a projektet, de majd egyszer valamikor elkezdi és remélhetően be is fejezi.
Egy sikeresen kivitelezett munka alapja a mindenre kiterjedő tervezés. Elménk egyik rejtett kis szegletében megfogalmazódik egy gondolat és elindul a maga rögös útján. Sokszor annyira nem hagy bennünket békén, hogy mélyen befészkeli magát mindenhova. Elhatalmasodik rajtunk, néha fölénk is emelkedik. Tervezünk, rajzolunk, és számolunk. A munkának ezt a részét esetünkben szerencsére a „mi Kathynk” megtette helyettünk.
Elkészítette a látványtervet és a takaró színezhető rajzát. A látványtervből kiderült, hogy a takaró 3 egységből épül fel: sötét keret, világos keret és a középrész.
A sötét keret blokkjainak mérete 3,5X3,5 inch (kb.9X9cm)
A világos keret blokkjainak mérete 6,5X6,5 inch (kb.16,5X16,5cm)
A takaró mérete: 90X90 inch (kb.228X228cm)
Szép méretek! 🙂
Természetesen mindenki a saját ízlésvilágának megfelelő színben kezdte el a takarót varrni.
Azt azonban senki sem tudta, hogy az első időszakban megvarrt sötét keret blokkjainak hol lesz a helye a kész műben. Ez nekem igazi fejtörést okozott. Hogyan mutatnak majd színben egymás mellett a minták? Vajon meg lesz-e az a bizonyos harmónia az elkészült quiltben? Egységes képet fog-e mutatni a végeredmény?
Bevallom, ezt a legelején egyáltalán nem tudtam. Elsődleges szempontként csak az lebegett a szemem előtt, hogy a rongyoszsákom tartalma végre leapad, vagy újjászületik ebben a takaróban. El kellett ismernem, az erre szőtt álmom nem tudom megvalósítani. Ezek a dirib-darab anyagok nem megfelelőek színben, árnyalatban, harmonizálni meg eszük ágában sincs egymással. Ha görcsösen ragaszkodom ehhez az elképzelésemhez, akkor a takaróm mindenféle összhangtól mentes valami lett volna.
Itt következett az újratervezés. A már meglévő, megvarrt mintákat elkezdtem egymás mellé rakosgatni. A látványtervről próbáltam megkeresni a saját helyüket. Őszintén mondom kudarccal teli pillanatok voltak. Ott ültem a padlón, körülöttem ezekkel a valamikkel. Úgy éreztem magam, mint a kisgyerek, aki ül a kiborított legók között, tanácstalanul, hogy valaki segítsen már végre összerakni! Sehogy sem nem tetszett a látvány. Hosszas töprengés után úgy döntöttem, hogy még most az elején ki kell válogatnom a színben oda nem illő darabokat.
Ha jól emlékszem 10 darabot tartottam a kezemben. Ugyan már, micsoda kis apró közjáték az a 10 db az egész takaróhoz képest! Igaz? Valójában az okozott fejtörést, hogy melyik hónap, melyik napjának leírását kell előkeresnem. Itt kellet megtanulnom, mekkora segítséget ad, ha az elkészült blokkokat felcímkézem. Így nem veszítem el a fonalat, könnyebben és gyorsabban visszakereshető bármelyik darab. Mivel nagyon vizuális típus vagyok, az első naptól kezdve kinyomtattam a leírásokat. Sokkal könnyebben tájékozódom, ha papíron látom az instrukciókat és nem gépről kell olvasgatni. Lelkes környezetvédőként, kétoldalas nyomtatásban 30 lapra elfért 2 hónap.
Az újratervezés más ötletet is hozott magával. A rongyoszsákom tartalmát külön válogattam, aminek eredményeként lett három kis kupacom. Kettő színek szerint csoportosítva, sötét és világos kupac, amik felhasználhatóak a takaróhoz. A harmadik a szokásos, „majd jó lesz valamire” kupac. Kár, hogy erre nem gondoltam hamarabb, mert az első pillanattól kezdve így kellett volna csinálnom.
A válogatást követően már tudatosan, alaposan végiggondolva a takaró színvilágát, indultam el anyagbeszerzésre. Milyen boldogságos érzést okoz, ha pontos elképzelésünk van a szükséges anyagok színét illetően. Mennyivel könnyebb így nekem is, meg az eladónak is. Sokszor olvastam már ezt leírva jó tanácsként, de a tapasztalás az egészen más. Ugye milyen ismerős? Persze azt is mondják, hogy az okos a más kárán tanul, a …. meg a sajátjából sem.
A megfelelő színű és mennyiségű anyagok megvásárlása után mondhattam ki először azt a tényt: Most már igazán fel vagyok készülve a projekt sikeres végrehajtására, már ami a materiális részét illeti. Igen szép dolog ide eljutni az első két hónap után. Éppen ideje volt már. Ezzel a tapasztalással felvértezve folytattam a varrást.
Emlékszem milyen bizsergető élmény volt, amikor megérkezett a középrész első mintája. Nagyszerű érzés a világos színű vidám anyagot kézbe venni a sötét színek után. Még a kedvem is jobb lett tőle. Ezt az eufóriát még tovább fokozta az is, hogy az eddigi leírásokban szereplő mintákhoz képest ennek a mérete óriásinak tűnt. Alig hittem a szememnek. Kétszer, háromszor megnéztem, pislogtam nagyokat, vajon biztosan jól látok e, vagy talán új szemüveget kellene íratnom.
Olyan gyönyörűen alakult ki a takaró közepe. Örömvarrásban volt részem. A tudatosság szárnyakat ad. Valósággá vált mindaz, ami addig csak a bensőmben, a képzeletemben létezett. Kezembe foghattam, hiszen megvarrtam, és olyan lett amilyennek megálmodtam. Annyira, de annyira büszke voltam magamra. A pici darabok mellé bekerült a gyűjtős dobozomba ez is.
Május közepe felé annyira megszaporodtak más irányú teendőim, hogy fel kellett függesztenem a varrást. Sokszor okozott ez lelkiismeretfurdalást. Nyilvánvalóan az egóm kiabált velem, miközben a fizikai korlátaim gátat szabtak neki. Nem lehet mindent egyszerre csinálni. Szünetet kellett elrendelnem magamnak. Azonban ez az ideiglenesen abbahagyom és majd folytatom kicsit hosszabb lett, mint eredetileg terveztem.
A projekt folytatását megtudhatod, ha elolvasod a következő részt is. 🙂